Nem csoda, hogy a klubvezetés a nyáron igyekezett tovább erősíteni a keretet, még ha a hivatalos célkitűzés továbbra is a biztos bennmaradás volt. Miközben a kulcsemberek közül senki sem távozott, az Eintracht megvette a Hamburger SV japán támadóját, Takahara Naohirót, valamint az FSV Mainz csatárát, Michael Thurkot - ketten együtt több mint kétmillió euróba kerültek.

Rajtuk kívül jött még a görög középhátvéd, Szotiriosz Kirgiakosz, illetve Michael Fink és Albert Streit, utóbbi három játékosért viszont egyetlen eurót sem kellett fizetni. Az UEFA-kupa főtáblájára a Bröndby IF kiverésével vezetett az út, a csoportkörben azonban a lehető legerősebb kvintettbe került a gárda: az Eintracht mellett a Palermo, a Newcastle United, a Celta Vigo és a Fenerbahce kapott ide besorolást.

Ebből a kvintettből nem is tudott továbbmenni a csapat, sőt, nyeretlenül zárta a csoportkört, de ez nem volt olyan nagy probléma, hiszen közben a Bundesligában nem szerepelt rosszul az együttes: egészen a nyolcadik fordulóig veretlen maradt, és bár az ősz végére kissé visszaesett a teljesítménye, így is a tizedik pozícióban zárta az évet. Márpedig a frankurtiak az élvonalban utoljára 1995-ben végeztek az első tíz között - ez a helyezés tehát még felül is múlta volna a várakozásokat. A vezetőség is így érezhette, mert az ősszel egy évvel meghosszabbították a szakvezető, Friedhelm Funkel kontraktusát.

A téli felkészülési időszakban nem sok változás történt az együttes háza táján: az egyesület megszabadult pár olyan futballistától, aki amúgy sem kapott játéklehetőséget (Dominik Stroh-Engelt és Alexander Hubert végleg eladták alacsonyabb osztályú kluboknak, Daniyel Cimen pedig kölcsönbe került), és az sem volt túlzott erősítésnek nevezhető, hogy a harmadosztályú Sportfreunde Siegentől 40 ezer euróért megvették a fiatal szélsőt, Marcel Hellert. Ám mivel az őszi sérültek közül Christoph Preuss, Jermaine Jones és Chris is felépült, így a szakértők többsége úgy vélte: az Eintracht nem csak hogy megőrizheti pozícióját, hanem akár még előbbre is léphet.

Ennek azonban éppen az ellenkezője történt: a Frankfurt hat fordulón keresztül nyeretlen maradt, és mindössze három pontot szerzett, aminek köszönhetően a 23. játéknap után a 17., kiesést jelentő pozícióban találta magát. Funkel dolgát nem segítette, hogy a sérülésekkel továbbra sem volt szerencséje: az előző idényben az osztályzatok alapján a csapat legjobbjának bizonyult Jones csak három mérkőzésen játszott tavasszal, és megint kidőlt a sorból (ráadásul már biztosan nem is léphet pályára az idényben), akárcsak a védő Marko Rehmer, a középpályás Benjamin Huggel vagy a kapus Markus Pröll. A legnagyobb problémák a védelemben akadtak, hiszen a gárda 25 forduló alatt 42 gólt kapott - ennél többet csak az Alemannia Aachen kasszírozott.

Az egyesület háza táján már azt rebesgették, hogy az utolsó februári hét sorsdöntő lehet a mester szempontjából, hiszen a csapat előbb a Német Kupa negyeddöntőjében a helyi riválisnak számító Kickers Offenbach ellen játszott, majd a bajnokságban a Hannover '96-ot fogadta. A szakvezető is érezhette, hogy váltani kell, mert a megszokott 4-5-1-es felállás helyett 4-4-2-es hadrendben küldte pályára együttesét, vagyis nem két, hanem csak egy védekező középpályás szerepelt, ellenben két csatár rohamozott.

A húzás bejött: a Kickers Ofenbachot 3-0-ra verte a csapat, és ezzel bejutott az elődöntőbe a kupában, majd a hannoverieket is legyőzte (2-0). Utóbbi eredmény ellenére azonban a gárda még mindig kiesésre áll a Bundesligában, vagyis Funkel egyáltalán nem nyugodhat meg - van még min javítani a szezon végéig.